Nekünk, az Alfa Szövetségnek az a meggyőződésünk, hogy minden gyermeknek a legjobb hely a saját biológiai szüleinél van. Ennek ellenére, sokszor jut arra egy fiatal nő, hogy az örökbeadáson gondolkozzon. Mi a nyílt örökbeadás gyakorlatát támogatjuk. S ha a biológiai szülő részéről örökbeadásról beszélünk, akkor a másik oldalon mi másról beszélhetnénk, mint örökbefogadásról?
Az örökbeadás és az örökbefogadás előtt
Mielőtt egy házaspár örökbefogad egy gyermeket, általában hosszú éveken át él úgy, hogy azt mondják róluk, hogy meddő házasok. Hogy ez nem esik jól nekik, azt könnyű belátni. Ugyanakkor, mi, akik segítünk örökbeadni és örökbefogadni gyermekeket megtanultuk, hogy több más olyan gondolat is van, amit nem helyes gyermektelen házaspárnak mondani.
Könyvet is kiadtunk erről
Marie Cabaud Meaney írt egy könyvet arról, hogy mi az, ami fáj annak, akinek nem lehet gyermeke. Marie és férje sokáig hordozta a meddőség keresztjét és így megkaptak minden olyan megjegyzést és kérdést, amit az emberek ilyen helyzetekben szoktak mondani. Rájöttek azonban arra, hogy sokan nem rosszindulatból szólnak hozzájuk a gyermekvállalásról hibásan, hanem csak azért, mert nincsenek vele tisztában, hogy mi esne jól egy gyermektelen nőnek és férfinek. Ezért Marie arra jutott, hogy leírja minden érintettnek, tehát olyan embereknek, akiknek a környezetében gyermektelen házaspárok élnek, hogy milyen megközelítésektől tartózkodjanak.
Ne próbáld kitalálni, hogy Isten miért nem adott gyermeket!
Az emberek gyakran értelmet szeretnének adni a szenvedésnek, saját és mások szenvedésének is. Ilyenkor hajlamosak „Isten fejével” gondolkozni. Volt, aki egy meddő asszonynak azt találta ki, hogy ő biztos azért nem kapott gyermeket, mert elkényeztette volna. Micsoda fájdalom ezt hallani! Aki hívő, az sem lát bele a Teremtő gondolataiba. Ilyen nagy baj esetén pedig, jobb hallgatni, mint tippelgetni Isten nevében.
Ne akarjatok mindenképpen tanácsot adni!
Higgyük el, a gyermektelen házaspárok átolvassák az egész szakirodalmat. Tudásuk, talán, túl nagy is a témában. Ugyanakkor az együttérzésből sosem elég. Ezért, ha valahogyan kialakul egy beszélgetés a meddőségről, ne ötleteket adjunk, hanem mondjuk egyszerűen azt, hogy „Sajnálom, hogy nincs babátok.”.
Ne mi hozzuk föl a témát!
Meddő asszonyok gyakran érzik azt, hogy akik az állapotukról kérdeznek, azok egyszerűen csak kíváncsiskodnak. Ez nekik fájdalmat okoz. Senki sem szereti, ha „kutászkodnak” az életében. Éljünk boldogan, ha nekünk vannak, mert lehettek, gyermekeink és ne beszéljünk az abortusz káros hatásairól, hátha azért nem lehet az asszonynak babája, mert neki korábban abortusza volt.
Ne hozzunk föl korábban meddő, de aztán mégis gyermekkel megáldott szülőkről példákat!
Nagy a kisértés, hogy meddő pároknak mások „sikertörténeteit” mondjuk el. Ha lehet, ezeket a történeteket tartsuk meg magunknak. Egyrészt azért, mert ez fölfesthet egy ábrándot, amiből aztán soha sem lesz valóság. Másrészt azért, mert van olyan, aki 100 %-ig biztos, hogy meddő. Neki meghallgatni mások „csodáit” fájdalmas esemény.
De akkor mit mondjunk?
Ez jó kérdés, de van egy ezt megelőző kérdés is, mégpedig az, hogy mikor mondjunk bármit is. A fő szempont itt, hogy ne mi kezdeményezzük a beszélgetést. Vegyük nagy megtiszteltetésnek, ha egy meddő asszony vagy egy meddő férfi megnyílik és meddőségéről beszél. Ekkor nagyon leleményesnek kell lennünk. Arra, hogy ebben az esetben miként szóljunk, nincs recept. A legjobb, ha valamilyen módon éreztetjük, hogy együtt érzünk vele. A biológiai részleteket ne firtassuk, de óvatos kérdéseket azért föltehetünk. Például, hogy mióta tudod, hogy nem lehet gyermeked. Vagy, hogy gondolod, hogy ez nagyon nehéz lehet. Ilyenkor mély érzéseket és gondolatokat ismerhetünk meg.
